
A Katalizátor Program keretében november 5-én középiskolás diákokkal beszélgetett az önkormányzat működéséről Rózsa András polgármester és Ruskal-Klemm Csilla, a Gazdasági Bizottság elnöke a Házasságkötő teremben.
A polgármesterrel egy testületi ülést is szimuláltak a fiatalok, akik három témában, az önkormányzati lakások építése és lakhatás kérdésekről, az önkormányzatok és a fiatalok kapcsolatáról, illetve az oktatás jelenlegi rendszeréről is elmondhatták a véleményüket. Majd a témák megvitatása után szavazniuk is kellett. Legvégül még egy kérdésben kellett voksolniuk a diákoknak: „Ha a jövő évi választások előtt néhány héttel egy véleménynyilvánító szavazást tartanának a 14 év feletti fiataloknak arról, hogy mit várnak a jövőtől, akkor részt vennének-e rajta”. A napirendi pontokra és ez utóbbira is nagy többséggel igent mondtak. – írja ZGL Média

