Fogadóóra – Vendég: Horváth Csaba, Zugló polgármestere
Horváth Csaba, Zugló polgármestere volt a Zugrádió vendége, akit a COVID árnyékában eltelt évről kérdeztünk.
Ahogy fogalmazott, 2020 a katasztrófa éve volt. A beszélgetésben szót ejtettünk arról, hogyan fogunk talpraállni a vírus okozta helyzetből, hogyan segíthet és hogyan segített a kerület a nehéz helyzetbe kerülő polgárainak.
Hogyan érinti az önkormányzatot a kivéreztetés, amelyet az éves források 20%-ának elvonása okoz, miközben a kerület bevételeinek 90%-a determinált feladat?
Ezzel együtt azt ígéri, a fejlesztések közül semmit nem áldoznak be, legfeljebb átütemeznek.
Kérdeztük Zugló fertőzöttségi adatairól és arról is, hogyan működik az önkormányzat pandémia idején.
Az exkluzív interjú interjú szerdán 10.00 és 18.00 órakor hallható a Zugrádió műsorán.
Zugrádió – Zugló hangja

Kapcsolódó cikkek