
Melyik az az ételünk ami elé az összes előtag beilleszthető?
– kolbászos, csípős, tejfölös, szalonnás, virslis, rizses, tojásos, krumplis, tarhonyás, gombás, babos, tökös, stb. …
Hát természetesen a lecsó! Fehér Béla író szerint „ a magyar gasztronómia mezítlábas gyalogosa”.
Az 1870-es évektől itt megtelepedett bolgárkertészeknek volt egy jellegzetes étele, amit szabad tűzön sült paprikából, paradicsomból, esetleg más, aktuálisan beérett zöldségből készítettek. Az „omácska” egyes szláv nyelvekben mártást, szószt jelent.
A recept paprikát és paradicsomot főz össze darabos mártássá. 1924-ben az Első Magyar Konzerv- és Ércárugyár, az általa bejegyeztetett Globus márkanév alatt a nógrádi tájszóból keletkezett lecsó szót is, konzerveinkkel együtt exportálta.
Kodály Zoltán zeneszerző kedvelt étele volt egyfajta tojáspörkölt, ami a tojásos lecsó volt. Szalonnán megpirított hagymából, szeletelt paprikából és paradicsomból készült, amit tojással sűrítettek, majd krumplis gombóccal tálaltak.
Az 1932-ben bemutatott Egy csók és más semmi című operettjének „Lecsó, lecsó, lecsókolom a rúzst a szádról” kezdetű dalában is megénekelték J az ételt. Más nemzetek konyháiban például így találkozhatunk vele: Törökországban menemen (fokhagymával, kakukkfűvel, tükörtojással), Olaszországban peperonata (olivaolajjal, kápia- és kaliforniai paprikával, bazsalikommal, parmezánnal), Görögországban spetzofai (kolbásszal, vörösborral, babérlevéllel) Bulgáriában mish mash (feta sajttal).
Szokták az alapanyagokat egyenként hőkezelni és a végén együtt összefőzni, vagy akár rétegezve, sütőben is készíteni. Főzik bográcsban szabad tűzön, serpenyőben, fazékban tűzhelyen, cserépedényben kemencében, pirospaprikával vagy nélküle, de az általános három alkotóelem ugyan az: hagyma, paradicsom, paprika, és szerintem elmaradhatatlan negyedik a szalonna és ötödik a kolbász. Gondolom már többen megfőzték az idei első zöldségragujukat, de aki még nem tette, annak lentebb a bolti ártükör az alapanyagokból