Lengyel szakemberek ismerkedtek Zugló gyermekvédelmi programjával

Csaknem húsz lengyel óvodapedagógus, pszichológus ismerhette meg a kerület gyermekvédelmi koncepcióját, a Zuglói Család és Gyermekjóléti Központ (ZCSK) témával kapcsolatos munkáját, a Nyugi Ovi, a Békés Iskolák, a Békés Harcos programját.

Nem a legkellemesebb témák egyike, de bizonyosan a legfontosabb – mondta a gyermekvédelemről Rózsa András polgármester, aki reméli, még szorosabb kapcsolat alakul ki a Zugló és lengyel testvérvárosa, Racibórz között.

A két település óvodapedagógusai már betekintést kaphattak egymás szakmai munkájába, ezúttal a gyermekjóléti koncepciót ismerhették meg. „Bemutattuk a három pilléren nyugvó dokumentumot, aminek a legfontosabb elemei az elköteleződési nyilatkozat, az intézményenkénti eljárásrend és a cselekvési terv, amit minden évben aktualizálunk” – magyarázta Kinisch Andrea alpolgármester.

A jelenlévőknek Luncz Gabriella, a ZCSK speciális szolgáltatások koordinátora hangsúlyozta, munkájuk során a gyerekek mindenek felett álló érdekét képviselik. Adler Kata, a Zuglói Közbiztonsági non-profit Kft. prevenciós koordinátor pedig a Nyugi Ovi, a Békés Iskolák és a Békés Harcos programról beszélt.

Racibórz interdiszciplináris csoportjának vezetője, Judyta Kwasnica rövid beszédében egyebek mellett elmondta, hogy náluk Kék lapnak hívják azt a dokumentumot, amit gyermekbántalmazás észlelése esetén ki kell tölteni. A jelenlévők megállapodtak abban, hogy jövőre egy lengyelországi konferencia keretében mutatják be a rachibórzi gyermekvédelmi intézkedéseket.

A szakmai találkozón jelen volt Tóth Attila önkormányzati képviselő, a népjóléti bizottság elnöke is

Kapcsolódó cikkek