Benedek Elek meséi gyermekrajzokon a ZIC-ben

Az „Egyszer volt hol nem volt” címmel meghirdetett gyermekrajzpályázat ünnepélyes díjátadója igazi mesés hangulatban zajlott a Magyar Népmese Napján. A mesehősöket, népmesei jeleneteket ábrázoló színes alkotások november 8-ig tekinthetők meg a Zuglói Ifjúsági Centrum Minigalériájában.

A pályázaton, a Munkácsy Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, a Liszt Ferenc Általános Iskola, a Széchenyi István Általános Iskola és a Kaffka Margit Általános Iskola felső és alsó tagozatos tanulói vettek részt.

Balogné Kalina Zsuzsanna tagintézmény-vezető köszöntötte a díjátadó vendégeit a kiállításon, mely az „Első Kiállításom” című programsorozat keretében jött létre. Kiemelte, hogy a Magyar Népmese Napja Benedek Elek születésnapjához kapcsolódik, aki 1859. szeptember 30-án született. 2005-ben nyilvánították ünnepnek ezt a napot. Benedek Elek által gyűjtött meséken generációk nőttek fel.

„Az Egyszer volt hol nem volt pályázat célja az volt, hogy a gyermekek minél több mesét olvassanak, valamint, hogy lehetőséget kapjanak, hogy képzőművészti alkotásokon keresztül bemutathassák a magyar népmesék világát, és nem utolsó sorban fontosnak tartsák, hogy tisztelegjenek a népmesegyűjtő óriás előtt”- fogalmazott Balogné Kalina Zsuzsanna. A pályázatra több mint 200 rajz érkezett. Az alkotásokon a gyermekek kedvenc meséike karaktereit, jeleneteit örökítették meg. A diákok és a felkészítő tanárok munkáját külön méltatta a tagintézmény-vezető.

A köszöntőt követően a Liszt Ferenc Általános Iskola diákjai verssel, mesével és verses mesével emelték az esemény színvonalát.

Lévai Sándor, a Zuglói Cserepes Kulturális Non-profit Kft. szakmai igazgatója is köszöntötte a jelenlévőket. Majd Zelenák Katalin kárpitművész, a kiállítás szervezője, rendezője szakmailag értékelte az alkotásokat.

Végül átadták a díjakat először a felső majd az alsó tagozatosoknak:

  1. díj Abrankó Júlia 6.osztály (Munkácsy Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola)
  2. díj Gulyás Panna 5. osztály (Munkácsy Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola)
  3. díj Trampus Anna (Munkácsy Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola)

Különdíjak:

  1. Kiss Csenge 7. osztály (Munkácsy Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola)
  2. Szalay Szabina 7. osztály (Liszt Ferenc Általános Iskola)
  3. Zsebi Luca 5. osztály (Liszt Ferenc Általános Iskola)
  4. Sass-Élő Vica 5. osztály (Liszt Ferenc Általános Iskola)

Az alsó tagozatos díjazottak:

  1. díj Pécskai Kamilla 4. a (Munkácsy Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola)
  2. díj Vitányi Olívia 2. osztály (Munkácsy Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola)
  3. díj Baranovszky Liza Zsófia 2. osztály (Munkácsy Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola)
  4. díj Gondos Ziara 4. b osztály (Munkácsy Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola)

Különdíjak:

  1. Elkamshoushy Nada 3. osztály (Liszt Ferenc Általános Iskola)
  2. Koracz Norina 1. osztály (Liszt Ferenc Általános Iskola)
  3. Udvari Bíborka 4. b osztály (Liszt Ferenc Általános Iskola)
  4. Joszek Zóra 4.b osztály (Munkácsy Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola)
  5. Dallos Botond Miklós 2. osztály (Munkácsy Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola)
  6. Feitel Noémi 3. osztály (Széchenyi István Általános Iskola)
  7. Varga Gréta 3. b osztály (Kaffka Margit Általános Iskola)

Kapcsolódó cikkek