Boltvadász – A kenyeres nemzet 

A nyaralásokból visszatérve, „beindult az élet” lakóhelyeink közösségeiben. Holnap, szeptember 9-én a Mogyoródi úti Sportpályán jótékonysági főzőverseny, gasztrofesztivál lesz – ezen a hétvégén több helyszínen is, például a józsefvárosi Mátyás téren.

Erről jutott eszembe, hogy a bográcsban készített ételek 80%-hoz kenyeret eszünk. Népi étkezéseink alapja a kenyér, és mi, magyarok a kenyeret is kenyérrel eszünk.  Nem csak fogyasztjuk, de beszédünkben szinonimaként is használjuk: munkaadó kenyeret ad, az állástalannak kenyérgondjai vannak; a legjobb barát kenyeres pajtás; aki öreg, megette kenyere javát; a nagy vita kenyértöréshez vezet.

Étkezésre legkorábban árpát és zabot használtak, a rozs a népvándorlás korában terjedt el. A kenyér valószínűleg ősmagyar kori jövevényszó, feltételezhetően a lepénykenyeret jelentette. A középkor végétől a kelesztett kenyér vette át a helyét.

A kenyérfogyasztásunk folyamatosan csökken, az éves átlagos kenyérfogyasztás fejenként 72 kilogrammról 50-52 kilogrammra csökkent a tavalyi évben, míg az ára egy év alatt 52,7 százalékkal drágult. Sajnos a közeljövőben sem várható árcsökkenés, mert hiába enyhül a sütőipari termékek ára, más költségelemek (energiaárak, bérköltség) még mindig jelentősen befolyásolják.

Talán többen egyetértenek velem: szerintem a kenyér legjobb része a vége, a sercli. Ehhez kapcsolódóan, érdekességképpen hol és hogyan nevezik a kenyérvéget? gyürke – nyugati országrész; fara – keleti országrész; durca, pipölle, – Békés megye; domó, dumó – Borsod-, Heves megye. Zuglóban több kiemelkedő pékség is üzemel, – például a BreadPit, a Belga, csak hogy néhányat említsek – amiket érdemes felkeresni a hétvégi főzőversenyek előtt, ha finom kenyeret ennék a versenyételek mellé.

Kapcsolódó cikkek