
Április négyről szóljon az ének, vagy mégsem?
80 éve, 1945 április negyedikén ért véget Magyarországon a II. világháború, ekkor fejeződtek be a fegyveres harcok. Ez a nap 1990-ig piros betűs ünnep volt, melyre az üzletek kirakataiban is ajánlott volt megemlékezni.
Kirakat, fogalmazhatjuk úgy is, hogy értékesítés ösztönzés vásárlásélménnyel. Kosztolányi Dezső írta 1928-ban:
„Millió ízzel csiklandtok ti engem, élet bolondos kis színházai, csicsergő boltok. Ha járok az utcán, dézsmállak titeket, mert csak játszva élek. Habot eszem, szamócát, kaviárt, üveg mögül, labdázok, csengetyüzök, irodalmat falok címszallagokról, megmérgezem magam a patikáknál s egy reklámágyon sírva támadok föl. …”.
A kirakat őse egy úgynevezett dalmát kapu, egy fa ajtó, amit az ablak elé rögzítettek, majd ezt este visszahajtották. Így az üzlet kettő az egyben funkcióval működött: kirakatként és az adásvétel helyszíneként. Az ipari forradalom után jelentek meg a mai kirakatok. A házak utcafrontján Kelet-Európában a XIX. század közepén jelent meg, melyek látványossá tették a korábban egységes, de egyhangú városképet. A századvég építészei a bérházakat már portállal együtt tervezték, mely harmonizált a ház egészével- ennek nyomait még mai is felfedezhetjük. 1959-ben így határozták meg a funkcióját: „a kirakat ne legyen más, mint nyílászáró szerkezet, amelynek üvegén keresztül a művészi igénnyel kialakított üzletek látványa nevelje az utca közönségének ízlését.”
Szép gondolat. Mi személy szerint sajnáljuk, hogy a takarékosságot szem előtt tartva, már alig vannak klasszikus kirakatok, mely előtt még a mai rohanó világban is nézelődni tudna a járókelő. A kirakatoknak több célja is volt a termékbemutatáson kívül: figyelemfelkeltés, becsalogatás, elkápráztatás, „kóstoló” az üzlet termékeiből. Természetesen nem a kifakult, lejárt, poros, kiégett izzós, sérült próbababás bemutatókra gondolunk, mert azért ilyen is akadt, de a Rákóczi és Bajcsy Zsilinszky úton, a Kossuth Lajos, a Kígyó,a Váci utcában, a körutakon órákig lehetett andalogva nézelődni a szebbnél szebb portálokban. Na, hát ma ezt már nem tehetjük meg és „szégyellnivaló” látvány a Thököly úton felsétálni az Erzsébet hídig. Tisztelet azon cégeknek, akik még fordítanak erre időt, energiát, pénzt. Évek óta érzékelhető a boltszám csökkenés, most a tízezer lakosra jutó üzletek száma körülbelül 100, tíz évvel ezelőtt ugyanez a szám 150 felett volt. A kereskedők bematricázták, befóliázták az üvegportálokat, amin nincs mit nézni, bár messziről tudhatjuk, hogy mit forgalmaz az üzlet, ha még nem húzta le a rolót. Ennek az egyszerű, költséghatékony módszernek az alkalmazásával sajnos a kirakatrendezői szakma is eltűnt.
Erre a kreativitásra úgy tűnik nem nagyon van már igény. Vajon hányan vagyunk, akit ez még érdekel és észre is veszi azt, ami mellett elmegy, vagy elbuszozik nap, mint nap.