Boltvadász – Lételemünk a só!
A mai nap 1937-ben, a német légió lebombázza a spanyolországi Guernica városát, 1986-ban a csernobili atomerőműben robbanás történt. 🤕
Nem tudom miért, de ezen események kapcsán a só jutott eszembe, mint bolti árucikk.
Hát akkor só, ami só kezdjük az elején. A Föld egyik éltető eleme, megtalálható a tengerben, a szárazföldön, és a vérünkben is. Őseink a tengerek, sós tavak, források vizéből, lepárlással nyerték az újkőkor óta, az élőlényeknél alapvető fontosságú „kristályt”. 1 liter vízben átlag 35 gramm só található . A szárazföldön is sok száz négyzetméter területet foglal el a kősó, amit már a bronzkorban elkezdtek kibányászni. A só szállítására világszerte – a selyemúthoz hasonlóan – sóutak jöttek létre. Kevesen tudják, hogy annak idején a hortobágyi Kilenclyukú híd is ennek köszönhette megépülését, és Szeged városának fejlődését is a sókereskedelem biztosította. A 18.-19. századi Magyarországon a kitermelés az állam monopóliuma volt, és a bevétellel a sóhivatalok foglalkoztak.
Ma is gyakran emlegetjük átvitt értelemben, ha feleslegesen bonyolult az ügymenet 🙂. A XX. század elején a világ sótermelése alig haladta meg a 10 millió tonnát évente, 2008-ban azonban már 225 millió tonna körül volt. A kitermelt mennyiség több mint 50%-át a vegyipar, mint alapvető ásványt használta fel.
De térjünk vissza a gasztronómia fűszerhez! Felmenőink nem szóltak ránk, hogy „Hányszor mondtam már neked, hogy ne a finomított sóval szórd meg a krumplit!” vagy, hogy „Ne sózd az ételt!„. Kutatások szerint a napi 5 gramm (1 teáskanálnyi) sómennyiségnek a tripláját esszük meg, mint ízfokozó, tartósítószer, térfogatnövelő-szer formában is. Ami kismértékben az életünket támogatja, nagyobb mennyiségben szív- és érrendszeri problémákat eredményezhet és szervezetünk só/víz háztartásának felborulását is okozhatja.
Nem mindegy, hogy milyen sót használunk a hétköznapokban. Az olcsó konyhasó nem csak nátrium-kloridot tartalmaz, hanem csomósodásgátlót, fehérítőt, alumíniumot is. Sajnos kizárólag ízesítés céljára jó, nincs benne értékes ásvány.
A szervezet számára a természetes só a hasznos, mint a Himalája, Parajdi, 84 féle ásványi anyagot és nyomelemet tartalmaznak. Érdekes hogy kimutatások szerint, a boltokban kapható jódozott étkezési só 17%-ot vonhat el az életenergiánkból, míg a Himalája só 27%-os energianövekedést eredményezhet. Manapság néhány külföldi elegáns étteremben már selmeliereket – a sommelierekkel egyenértékű sós ízű szakemberek – is alkalmaznak.
Egy só, mint száz: érdemes odafigyelnünk a bevitt só mennyiségére és minőségére, de azért ne legyünk sótlanok!🤣

Kapcsolódó cikkek