
A népi hagyomány szerint a tavasz első napja március 21. – az északi féltekén a tavaszi napéjegyenlőség.
A két hete említett árstop árrésstop lett. Azok a kisebb boltok, amelyek 2023-as nettó árbevétele meghaladta az 1 milliárd forintot – mert rájuk már vonatkozik a jogszabály – legtöbbször közvetetten, nagykereskedőkön, beszállítókon keresztül jutnak hozzá a termékekhez – a maga árrését minden résztvevő ráteszi. Ebből az árrésből fizeti a kereskedő a béreket, az energiaszámlákat, az adókat és egyéb kiadásait. Az árrés nem egyenlő a profittal.
A kiskereskedelemben a 30 termékkategóriánál bevezetett maximum 10% árrésnek köszönhetően, a kisboltoknál felmerül a bezárás lehetősége és a dolgozók elküldése is. Ne csodálkozzunk, ha a kedvenc sarki „szatócsboltunkat” zárva találjuk, kedvelt hentes üzletünk pedig rövidebb nyitva-tartással fogad majd.
Visszatérve a március 21-i zsongáshoz és az első tavaszi napsugarakhoz: előkerülnek a szekrényből azok a ruhadarabok, amik már kevésbé takarják a télen felhalmozott zsírkészleteinket.
Néhány jó tanács ahhoz, hogy a tükör barátunk legyen és ne ellenségünk: mielőtt nasiznánk, igyunk egy pohár vizet, vagy zöldséget-gyümölcsöt válasszuk erre a célra, vagy csökkentsük a mennyiséget és így nem kell lemondanunk a bűnözésről; 4-6 alkalommal, kis mennyiségeket együnk, így a gyomrunk sem fog korogni; az árrésstoppos sovány hús, tojásfehérje, zsírszegény tejtermékek jóleső teltségérzet biztosíthatnak a minőségi fehérje bevitellel; ha lehet cseréljük le a tésztát zöldségre, kerüljön előtérbe a teljes kiőrlésű gabona, zab, magvak fogyasztása; csak heti egy alkalommal álljon mérlegre, közvetlenül ébredés után.
Keressünk ideális partnert, aki segít és motivál, mert ahogy a Garas-Kern duó a Ripacsokban megénekelte: „Egyedül nem megy, egyedül nem megy, ha-ha-ha.” A költészet világnapja alkalmából, idézzük Márai Sándort.: „… Az utakat sokáig csak alkalomnak tekintjük, lehetőségnek, melynek segítségével elmehetünk a hivatalba vagy kedvesünkhöz vagy a rikkantó, tavaszi erdőbe.
Egy napon megtudjuk, hogy az utaknak értelmük van: elvezetnek valahová. …” Hogy a célhoz stoppal, vagy anélkül jutunk el, nem annyira fontos, mint az, hogy elérjük!