Díszpolgári címek, kerületi elismerések Zugló 90. születésnapján

Szeptember utolsó vasárnapján Zugló kilencvenedik születésnapját ünnepelte a kerület. A Stefánia Palotában megrendezett ünnepségen a díszpolgári kitüntetéseket és a hagyományos kerületi elismeréseket is kiosztották.

Idén még a korábbi éveknél is látványosabb módon készült az önkormányzat Zugló születésnapjára. Nem véletlenül, mert ismét egy mérföldkőhöz érkezett a városrész. Zugló 1935. október 1-én jött létre, mely esemény kilencvenedik évfordulója kiérdemelte az eddigieknél is nagyobb figyelmet.

A FiveLive Acapella együttes műsorát követően a szokásos díjak átadása következett. Elsőként a Zugló Közbiztonságáért Elismerő Oklevelet adták át Dudás Éva rendőr századosnak, Zalai Dorottya Luca rendőr hadnagynak, Krämer Ildikó címzetes rendőr őrnagynak, Tóth László címzetes tűzoltó zászlósnak, Juhász Zoltán vagyonőrnek, vagyonvédelmi vezetőnek, Dr. Füle Ferencnek, a Zuglói Önkormányzati Rendészet jogtanácsosának és igazgató-helyettesének, valamint Árnics Mihály polgárőrnek.

Ezt követően a Zuglóért Emlékérmek átadása következett. Balogh Róbert, a Zuglói Lapok nemrég elhunyt fotóriportere posztumusz kapta meg a díjat, melyet édesanyja és a fotóriporter lányai vehettek át. Majd sorrendben Bondorné Gyurcsi Mária, a Polgármesteri Hivatal Humánszolgáltatási Főosztályának egykori vezetője, Kissné Dr. Springer Györgyi Mercédesz, a Zuglói Egészségügyi Szolgálat nyugdíjba vonuló műszaki osztályvezetője, Kéri György első magyar skótdudás, Zugló korábbi művészeti és rendezvényszervezési referense, Keresztesi Krisztina, a Zuglói Egyesített Bölcsődék Mályva Kerületi Vezető Bölcsőde vezetője és a munkáját 88 évesen egy baleset miatt befejező Dr. Zoltán Zsófia bölcsődei orvos vehette át az elismerést.

A legvégére pedig Zugló legrangosabb elismerése, a díszpolgári címek kiosztása maradt. Itt is posztumusz díjátadással kezdődött a ceremónia. Dr. Hencsei Pál egyetemi tanár nemcsak a szervetlen kémia területén, hanem az olimpiatörténeti kutatásokban is kiemelkedőt alkotott. Pályafutása során több mint húsz könyvet publikált, többek között ő volt a „Zugló, a sportváros” című monográfia egyik társszerzője is. Emellett évtizedeken át ő vezette a kerület egyik legrégebbi civil szervezetét, a Csanádi Árpád Olimpiai Baráti Kört, illetve a számos szellemei olimpiai vetélkedőnek volt résztvevője és szervezője. A 2020-ban elhunyt szakember díját lánya, Nikoletti Katalin vette át. Ugyancsak posztumusz díjat kapott Vadász Zsolt is, aki Budapesti Operettszínház utolsó klasszikus bonvivánja volt. 2005-től kezdve egészen tavaly bekövetkezett haláláig az operett irodalom valamennyi jelentős tenorszerepét eljátszotta. Operaénekesként a világ számos színpadán szerepelhetett. 2008-ban az Évad Operaénekese díjjal tüntették ki. Az ő elismerését özvegye, Lukács Anita vette át. Zugló Díszpolgára elismerésben részesült még Andrásfi Tibor, a BVSC-Zugló korábbi párbajtőrvívója, majd vívóedzője, aki az elmúlt évtizedekben világ- és Európa-bajnokok sorát nevelte fel, és pályafutására a koronát a tavalyi párizsi olimpián tehette fel, ahol két tanítványa, ifjabb Andrásfi Tibor és Gulyás Michelle is olimpiai bajnoki címet nyert. Ugyancsak e rangos elismerésben részesült Noskó Ernő, olimpiai bajnok labdarúgó, az Újpesti Dózsa legendás (hétszeres bajnok) csapatának játékosa, aki tősgyökeres zuglóiként évtizedeken át vezette a Csalogató éttermet, amely a kerület egyik fontos találkozási pontjává vált. Legvégül díszpolgári elismerésben részesült Lukács Anita, a Budapesti Operettszínház primadonnája, aki számos főszerepben, többek között a Csárdáskirálynő, a Marica grófnő, A víg özvegy és a Mágnás Miska című darabokban bizonyította tehetségét. – írja a ZGL Média

Kapcsolódó cikkek