Gálaműsorral köszöntötték a tavaszt a zuglói mozgássérültek egyesületénél

Szokásukhoz hűen idén is jókedvű, színes programokkal tarkított délutánt szervezett a Mozgássérültek Budapesti Egyesületének zuglói szervezete. A már hagyománnyá vált Tavaszköszöntő Gálaműsor csak úgy, mint mindig az esélyegyenlőség jegyében telt.

A fellépők között akadt olyan előadó, aki már nem először szórakoztatja a résztvevőket. Ilyen Schönléber Apollónia, aki operettet, operát, musicalt, és táncdalt is énekel. Szerinte óriási szükség van az olyan programokra, mint a tavaszköszöntő, hiszen közelebb hozza egymáshoz az embereket, és – mint fogalmazott – a mai világban nagyon fontos hogy vidámságot, jókedvet hoz az emberek életébe.

Kisné Szivcsovics Nikolett esélyegyenlőségi tanácsnok köszöntőjében hangsúlyozta, minden fogyatékkal élő embernek támogatást kell kapnia, éppen ezért az önkormányzat a civil pályázat keretein belül segíti a különböző csoportok, szervezetek munkáját. “Le kell bontani a korlátokat. Az egyik legfontosabb számomra az akadálymentesítés, legyen az fizikai vagy infokommunikációs. Az útfelújításoknál figyelünk az padkák lesüllyesztésére, a taktilis burkolatokra, és kértük, ha lehet alacsonypadlós járatok közlekedjenek a kerületben” – magyarázta a tanácsok, aki arra is rámutatott, az Örs vezér terének akadálymentesítése évtizedes elmaradás.

A színpadon egymást váltották az előadók, mindenki talált a kedvére való produkciót. A fellépők sorát a Sárga Rózsa Tánccsoport kezdte, de szórakoztatott többek között Napsugár Anna és Páva János is. A szervezők gondoskodtak felhőtlen szórakozásról, Sebestyén Lajosné, a szervezet vezetője azt vallja, a kultúra formálja, összetartja a közösséget, az ép és sérült művészek pedig ápolják a lelkeket. – Szeretnénk színt vinni a szürke hétköznapokba, feltölteni a tagokat, és az érdeklődőket – mondta. Kiderült, hogy programjaik mindenki számára nyitottak, tárt karokkal várják a kerületben élőket. – Azt is látjuk, hogy a kerület vezetésének fontos az esélyegyenlőség, s bár van még tennivaló, már akadálymentesen intézhetjük ügyeinket – vélekedett Sebestyén Lajosné.

Kapcsolódó cikkek