Megújuló útszakasz Vida Attila körzetében
A megújuló Kerékgyártó utca és az illegális szeméttelepek felszámolása volt a fő témája a legutóbbi polgármesteri-képviselői körzetbejárásnak, mely Vida Attila képviselő körzetében zajlott. Az egyes számú választókörzet kritikus helyszíneit Horváth Csaba Zugló polgármestere és Zugló illetékes társszerveinek, hatóságainak képviselői mérték fel.
Zuglói rendőrök: Öngyilkosságtól mentettek meg egy nőt
Április 13-án öngyilkossági kísérlet miatt riasztották a kerületi rendőröket. Egy férfi azzal várta a kiérkező körzeti megbízottakat, hogy a párját nem találja a lakásban, ellenben, amikor hazaérkezett, öngyilkossági kísérletre utaló jeleket talált.
Fogadóóra – Várnai Lászlóval
A képviselő hosszan beszélt a Bosnyák téri építkezésről: úgy véli, ha sokáig kelletlenkedik az önkormányzat, a civil szervezetek és a zuglóiak, akkor el lehet venni a beruházó kedvét, továbbá szerinte az önkormányzat nem használta ki az összes jogi lehetőséget. Szerdán 10.00 és 18.00 órától a Zugrádió műsorán. Zugrádió - Zugló hangja
Rendhagyó történelemórán emlékeztek a holokauszt áldozataira
Csaknem húsz gimis vett részt a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja alkalmából megszervezett rendhagyó történelemórán, a kétórás holokauszt emléktúrán.
Érettségi lehetőség iskolaelhagyók számára
Baba mellett, munka mellett, távoktatásban végezhetik iskolájukat, akik erre igényt tartanak a Pestszentlőrinc-Pestszentimrei Felnőttek Általános Iskolája és Gimnáziumában.
KulturZUG
A Zugrádió közéleti-kulturális magazinjának keddi adásában: Trumpot vád alá helyezték, s mi erről egy átlag amerikainak a véleménye: interjú James Forsher dokumentaristával - Kultúrzug: Rejtélyek kertje a Vajdahunyad várban - Váradi Hanga vezet végig minket a kertben -Milyen jövője lesz az akkumulátorgyártó Magyarországnak? - Kedden 10.00 és 18.00 órától a Zugrádió műsorán






