Folytatódik a Rákos-patak revitalizációja – készül a II. és a III. szakasz
Folyik már a munka a Mogyoródi út–Egressy út, illetve a Bartl János utca–Szugló utca közötti patak menti sávban, a Rákos-patak megújításának második és harmadik szakaszán.
Nyári műsorrend a Zugrádióban
Kedves hallgatóink! Rövidesen nyári adásrendre vált a Zugrádió, amikor is műsorkészítőink vakációzni mennek. Közben előkészítés alatt áll a Zugrádió új honlapja, amely - reményeink szerint - áttekinthetőbbé teszi tartalmainkat, adásainkat és híreinket, valamint podcast formájában hallgathatók lesznek archív műsoraink is. Augusztus 23-ig aktuális tartalmainkat, közleményeinket a Zugrádió facebook oldalán láthatjátok. Jó pihenést kívánunk! Zugrádió - Zugló hangja.
Több mint harminc aranyat szereztek a zuglói olimpikonok
Világra szóló bajnokaink címmel nyílt olimpiatörténeti kiállítás a Millenárison. A tárlaton kiderült, az eddigi 177 magyar olimpiai aranyéremből több mint harminc medál zuglói sportoló nevéhez
Álhírvadász – Putyin trolljai
Az Álhírvadász mai adásában egy finn újságírónő könyvének apropóján beszélgetünk azokról a hadműveletekről, amelyek körülöttünk zajlanak az interneten. Lejárató, karaktergyilkos gyűlöletkampányok, álhírek tudatos terjesztése. Hogyan fejlődtek az egykori papagájkommandók idővel központilag irányított falkákká. Információs hadviselés állami kezekben - dermesztő áthallásokkal. 10.00 és 18.00 órától a Zugrádióban
PÓRÁZ
A PÓRÁZ mai adásának első részében Vékony Blanka dietetikust, a Vital Kutyadiéta csapat tagját kérdezzük az ételallergiákról kedvenceinknél. Utána pedig a társállatok kommunikációjáról lesz szó. Vendég: Csibra Barbara, az ELTE etológia tanszékének doktori hallgatója, a Best Dog Kutyaközpont trénere. 10.00 és 18.00 órától a Zugrádióban
Zsibongó
A Zugrádió oktatási és nevelési magazinjának mai adásában: Óvodai zárások, élet nyáron az óvodákban - Vendég: Görög Anikó óvodavezető. Zuglói zöld projektek beillesztése az óvodák mindennapjaiba Vendégek: Sáros Anna óvodapedagógus és Görög Anikó óvodavezető. Ma 10.00 és 18.00 órától a Zugrádió műsorán






