Nyílt nap az olimpikonokkal
Nyílt napot tartott a BVSC-Zugló Vívószakosztálya, melyen az érdeklődők nemcsak a vívással, hanem a szakosztály sikeres sportolóival is megismerkedhettek.
Magyar Népmese Napja a ZIC-ben
Tilinkó, pásztorfurulya, duplafurulya, doromb kísérte Gregus László mesemondó varázslatos meséit, melyeket a Liszt Ferenc Általános Iskola másodikos és negyedikes tanulói hallgattak a Magyar Népmese Napjára rendezett mesedélutánon a Zuglói Ifjúsági Centrumban (ZIC).
Ízek utcája a Bosnyák téri Vásárcsarnokban
Hamisítatlan Bosnyák téri piaci ízek és akció várják a vásárlókat a II. Nyitott Piacok Napján, majd az egy hétig tartó Ízek utcájában a Bosnyák téri Vásárcsarnok. A Kulturális Örökség Napjához kapcsolódó országos rendezvényt idén másodszor rendezik meg azzal a céllal, hogy visszacsábítsák a piacokra a vásárlókat.
Év végéig Zuglóba került az Európai Fáklya
Magyarország július 1-től fél évig hivatalosan is az Európai Unió elnöke lett, és ennek egyik szimbólumát, az Európai Fáklyát az év végéig Zuglóban fogják őrizni.
Közterület – mit tett a kánikulai nyár Zuglóban?
Rendszeres vendégünkkel, Baranyai Zsolttal, a Zuglói Zrt. Városüzemeltetési osztályának vezetőjével beszélgettünk a nyári fűnyírásról, közterek, fasorok locsolásról, de jutott idő olyan hallgatói megkeresésekre is, hogy a Nagy Lajos király úton kik és miért vágtak ki fákat, mi alapján döntenek arról, hogy egy-egy egészséges, vagy egészségesnek látszó fát végül kivágnak. Szerdán 10.00 és 18.00 órától a Zugrádió műsorán!
Esélyegyenlőségi Magazin – szeptemberi második adás
A magazin tartalmából: - Idén is megrendezték a Sérült Gyermekek Napját - Mozgáskorlátozottak területi érdekképviseleti találkozója - Bármilyen hiányossággal élünk is, gazdagíthatjuk a világot. Csütörtökön 10.00 és 18.00 órától a Zugrádió műsorán. Zugrádió - Zugló hangja