Fedél Nélkül

A Menhely Alapítvány és rádiónk közös műsorának évindító adásában az első hajléktalan színmű szerzője beszélget a Fedél Nélkül munkatársával. Fókuszban a közösségi

Esélyegyenlőségi magazin – januári első adás

Idei első kiadásával jelentkezik a Zugrádióban a Vakrepülés Társulattal és a Net-média Alapítvánnyal együttműködésben sugárzott esélyegyenlőségi magazinunk. Szerdán 10.00 és 18.00 órától a Zugrádióban.

Felépülési interjúk – Misi, isten és a box

Drogprevenciós interjúsorozatunk mai epizódjában Sipos Mihály egykori józsefvárosi gengszter, drogfüggő és pénzbehajtó őszintén feltárja a megtérése és a felépülése történetét.

Fedél Nélkül – 2019 januári adás

A Menhely Alapítvány és rádiónk közös műsorának évindító adásában az első hajléktalan színmű szerzője beszélget a Fedél Nélkül munkatársával. Fókuszban a közösségi finanszírozás és az összefogás - a lakhatásért. Pénteken, január 4-én 10.00 órakor és 18.00 órakor a Zugrádióban.

Vendégünk: Várnai László a Civil Zugló Egyesület elnöke. http://zugradio.hu/radio_archive/kozterulet_XVI_varnai.mp3

Vendégünk: Baranyai Zsolt Zuglói a Városgazdálkodási Zrt. Városüzemeltetési osztályának vezetője 2018 szeptemberi adás http://zugradio.hu/radio_archive/kozterulet%20XV%20baranyai%20180928.mp3    

Minden Ami Család XII. adás

rész http://zugradio.hu/radio_archive/minden_ami_csalad_20181214.mp3 2 .rész http://zugradio.hu/radio_archive/nori_a_tilosban_2-Track%202.mp3 3. rész http://zugradio.hu/radio_archive/nori_a_tilosban3-Track%203.mp3

Go to Top