Közterület – Közbiztonsági kérdések Zuglóban

A polgárőrök egy része korábban áldozat volt, és az is kiderül, hogy a országban a zuglói és még egy tűzoltó egyesület kapta meg az önállóan bevatkozó státuszt. Szerdán 10.00 és 18.00 órától a Zugrádió műsorán.

Legendás kőfaragók

A Kauser és a Seenger család munkásságával ismerkedhettek meg a résztvevők a Samodai József Zuglói Helytörténeti Műhely, Műhely titkok című programsorozatának márciusi rendezvényén.

Ifjú művészek tárlata

Második alkalommal rendezett kiállítást a Zuglói Ifjúsági Centrumban a művészeti képzésben résztvevő felső tagozatos diákok munkáiból a Munkácsy Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola.

Lelki egészség nélkül nincs testi egészség sem

Neves szakemberek előadásai, légzés meditáció, Nidra jóga, vezetett meditáció, torna várta az önkormányzat által szervezett Lélekemelő nap résztvevőit. Az ingyenes programon a tudatos jelenlét, a boldogság, az életmód és a lelki egészség kapcsolata, valamint az út önmagunk felé állt a középpontban.

KulturSokk – Lévai Sándor Cserepes Kft.

Itt a tavasz: Húsvéti programok, rendezvények, szabadtéri piknikek, szomszédünnepek a szerte mindenütt a kerület legtöbb pontján. Hétfőn 10.00 és 18.00 órától a Zugrádió műsorán. Zugrádió - Zugló hangja!

Zuglói civileket díjaztak a Civilek Világnapja alkalmából

A zuglói civil szervezetek és az önkéntesek munkáját köszönte meg a Civil Munkáért Díj és a Civil Tanácsnoki Díj átadásával Sokacz Anikó civil és nemzetiségi tanácsnok, Horváth Csaba polgármester és Hajdu Flórián alpolgármester Zugló Önkormányzata nevében.

Megállapodás a szakszervezetekkel

A Kerületi Érdekegyeztető Tanács március 20-i ülésén a kerületi szakszervezeti vezetőkkel találkozott Horváth Csaba polgármester. A felek a közalkalmazottak bérének, egyéb juttatásainak, támogatásainak finanszírozásáról, a munkafeltételek javításáról, a reprezentatív szakszervezetek érdekképviseleti jogainak gyakorlásáról és a 2024. évi költségvetés alapján az önkormányzati intézmények működésének biztosításáról állapodtak meg.

Go to Top