A csend ünnepe
Ádvent második vasárnapján a zuglói Páduai Szent Antal templom kanonok plébánosával, Bárány Béla atyával Horváth Zsolt alpolgármester gyújtotta meg a második gyertyát a Bosnyák téri koszorún.
Ádvent második vasárnapján a zuglói Páduai Szent Antal templom kanonok plébánosával, Bárány Béla atyával Horváth Zsolt alpolgármester gyújtotta meg a második gyertyát a Bosnyák téri koszorún.
Stresszkezelő tréning, életkészségek program fiataloknak, diákoknak - ezek a Zugló KEF online fórumának témái idei záróadásunkban. Hétfőn 10.00 és 18.00 órától a Zugrádió műsorán. Zugrádió - Zugló hangja
Zugló Önkormányzata a Zuglói Családsegítő Központ segítségével 2023-ban is elindítja a karácsonyi kívánságteljesítő jótékonysági akcióját, amellyel egyúttal új hagyományt szeretnénk teremteni.
Mindig a baba és a mama egészségét kell szem előtt tartani, ezért a megfelelő tájékozottság és a biztonság a két legfontosabb dolog a szüléssel kapcsolatban - vallja Dobiné Olasz-Papp Nóra. A Válaszkész Szülők Egyesületének elnöke az Egyensúlyban podcast adásában arra is rámutat, hogy szerinte sokkal többet kellene beszélni arról, hogy mi várható a várandósság és a szülés közben, továbbá az azt követő időszakban. Pénteken 10.00 és 18.00 órától a Zugrádió műsorán
Az Osztrák Kulturális Fórum, a KVTársulat és a Liget Galéria közös performance-át láthatta bárki, aki december 4-én a koraesti órákban az Ajtósi Dürer sori zuglói galéria környékén járt. Az említett szervezetek a “Ne bántsd!” című performance-szal a nők elleni erőszakra hívták fel a figyelmet.
December 3. a fogyatékossággal élő emberek világnapja. Ez alkalomból a műsor jelen száma is ezzel kapcsolatos témákról szól. Az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Érdekvédelmi Szövetsége egy Magyarországon eddig egyedülálló honlapot dolgozott ki, és indított el december 3-án, mely honlap segít az ENSZ Fogyatékosügyi Egyezményével kapcsolatos jogi tudnivalókkal kapcsolatban. Szerdán 10.00 és 18.00 órától Zugrádió műsorán
Szulák Andrea is fellépett Zugló Önkormányzata által rendezett Zuglói Advent című eseményen, amelyre a fagyos időjárás ellenére is rengetegen voltak kíváncsiak a Bosnyák téri templom mögötti terén. A kerület jelen lévő vezetői meggyújtottál az advent első gyertyáját is egy olyan adventi koszorún, mely a hagyományoktól eltérően most az ünnep alatt végig a téren marad, elektromos gyertyái közül pedig éppen annyi fog égni majd napnyugta után, ahány vasárnap eltelt az ünnepből.
Hogyan nézett ki, milyen világ volt a Duna két partján 150 éve? Kik voltak az első "telepesek" akiket még Mária Terézia telepített be a török megszállás után? Hallotta-e, hogy Zuglóban még vannak olyan családok, akik a korabeli betelepültek leszármazottaiként tartják nyilván magukat? Budapest születése és akik annak idején bábáskodtak körülötte, benne kerületünk történelmével, kedden 10.00 és 18.00 órától a Zugrádióban.
Hétfőn 10.00 és 18.00 órakor a kisállatmagazinban: Chip ami életet menthet - Telefonos állatvédelmi jogsegélyszolgálat - Az állatorvos feladatai
A képviselő-testület elutasítja a sajtóhírek szerint Rákosrendezőre tervezett 200 méternél magasabb felhőkarcolót és több tízezer lakást magába foglaló gigaberuházást, derült ki a képviselő-testület ülésén, amelyen a szociális támogatások bővítésétől és a szilveszteri tűzijáték betiltásáról is döntöttek.

Kiadó: Zugrádió Egyesület
Elnök: Sziroczák Erika
Főszerkesztő: Dömény Péter
Zenei szerkesztő: Szabó-Gere Imre
Kapcsolat: zugloiradio@gmail.com
© All rights reserved. • ZugRádió