A nagy meleg sem tántorította el a zuglóiakat attól, hogy részt vegyenek a jótékonysági Gasztrofesztiválon, ami családi- és sportnap is volt egyben. Több mint 30 csapat bográcsában rotyogott az étel, fantasztikus illatok lengték be a Mogyoródi úti Sportpályát.
Csak úgy, mint az előző években 1000 forintos kóstolójegyből összegyűlt összeget a Bethesda Gyermekkórház kapta, valamint idén 500 forintos tombola vásárlásával is támogathatták az intézményt a sportpályára látogatók. Bencze János, a kórház diakóniai igazgatója elmondta, az adományt mindig a kórház fejlesztésére fordítják, a tervek szerint most orvosi műszereket vásárolnak. Most a sürgősségi osztályuk felújítása zajlik, amihez minden támogatás jól jön.
Mint szinte minden önkormányzati rendezvényen, most is kitelepültek a Zuglói Egészségfejlesztési Iroda munkatársai, akik különböző szűréseket végeztek, tanácsokat adtak az érdeklődőknek. A különböző fellépők pedig egymást váltották: volt capoeira bemutató, fellépett az Alfadance Táncsport, óriási hangulatot varázsolt az ABBA Show, Kis Balázs bűvészműsora elkáprázatta a nézőket.
Jókedvből sem volt hiány – akik nem főztek, azokat színpadi programok szórakoztatták, és különböző ingyenes sportolási lehetőségek várták a kicsiket és nagyokat az esemény szervezői, a Zuglói Sport és Rendezvényszervező Kft. munkatársai. Egyebek mellett buborékfoci, céllövölde, lézerharc, óriás akadálypálya, minigolf, reflex játékok, vr-stand közül válogathattak az érdeklődők.
Hantó Szabolcs kisfiával érkezett a fesztiválra, azt mondja, bár nagy a hőség, jól érzik magukat. Mint mondta, jók a programok, kisfiának, Zsombornak az ugrálóvár, a minigolf, és a buborékfoci tetszett a legjobban. „Itt is ebédelünk, hogy támogassuk a gyermekkórházat. A családból már több gyerek is volt bent, a feleségemmel egészségügyi képzésen voltunk a kórházban” – magyarázta a fiatal apuka, aki szerint fantasztikus munkát végeznek az intézményben.
Horváth Csaba polgármester köszöntőjében úgy fogalmazott, igaz lehet az a mondás, hogy a magyarok szívéhez a gyomrukon vezet az út, de az is jól látható, hogy a lelkükhöz is ezen a csatornán keresztül lehet eljutni. Horváth Zsolt alpolgármester pedig rámutatott, a főzés mellett a gyerekeké, a családoké a főszerep, a program népszerűségét pedig jól mutatja, a csapatok száma.
Idén 34, barátokból, munkatársakból álló csapat gondolta úgy, hogy megmutatja főzőtudományát. A Boszorkánykonyhában három boszi kavargatta az 50 adag, lecsós alapú, sok fokhagymával és szeretettel készült csirkepaprikást. Az Előjátékot kizárólag Zuglóban dolgozó autószerelők alkották. Szóvivőjük, Drazsé szerint ők készítik a legjobb erdei gombás muflonragut földialma gombóccal. Az mondta, a hagymára már a párolt muflonhúst tesznek, majd előre karamellizát zöldségeket, a legvégén pedig krumpli gombóc kerül bele.
A Bethesda Crew csapatát Tajti István, a gyermekkórház konyhájának vezetője irányította. A négyfős társaságnál füstös lecsós borjúragu készült káposztás-krumplis pacsával. „Az a különlegessége, hogy skót whiskey is van benne és spanyol fűszerpaprika. A raguhoz pedig tradicionális nudlitésztát sütünk ki bő olajban, ez a pacsa”.
A Horváth Csaba polgármester, Horváth Zsolt alpolgármester, Galgóczi Gábor A kert bisztró, Debreczeni Zoltán a Szaletly Vendéglő, Kocsis Krisztián a Kiscsibe reggeliző és étterem séfjeiből álló zsűri idén sem volt egyszerű helyzetben.
Döntésük értelmében a levesek közül a Barátok Bt. vadragulevese nyert, az egytálételek között a Bethesda Crew borjúragu füstös lecsóban készült káposztás-krumplis pacsával lett a legfinomabb, az innovatív ételek kategóriában pedig a Kilépő Kör marseillei hallevese diadalmaskodott. A közönség kedvence a betesdások által főzött étel lett – a csapat 209 kóstolójegyet kapott.
Az eredményhirdetés után Hősök koncerttel és tombolahúzással ért véget a program.
Leves kategória
vadraguleves (Barátok Bt.)
muflon raguleves erdei gombákkal, földialma gombóccal (Előjáték)
tárkonyos raguleves (AranyGaluska)
Egytálétel kategória
borjúragu füstös lecsóban készült káposztás-krumplis pacsával (Bethesda Crew)
szabolcsi töltött káposzta (Zuglói Ruszinok)
szabolcsi csülkös babos káposzta (Wbogar)
innovatív étel kategória
bauillabaisse (marsaillei halleves) (Kilépő Kör)
zuglói csalapinta (LMP Zugló)
Vöröslencse dahl (Dhalban mondom el)
A közönségkedvenc
Bethesda Crew (borjúragu füstös lecsóban készült káposztás-krumplis pacsával) 211 kóskolójegy
Előjáték (muflon raguleves erdei gombákkal) 78 kóskolójegy
Szikita Stars (lencsegulyás) 61 kósolójegy