Munkagépek dolgoztak az elmúlt hetekben az egykori REANAL Telepes utca – Rákospatak utca – Deés utca által határolt területén. Az önkormányzat ugyanis a Pest Vármegyei Kormányhivatal Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztály által kiadott kötelezés alapján egy alvállalkozóval hulladékmentesítette a REANAL-on belül a tulajdonában levő nagyjából 2800 négyzetméteres területet.
Az egész ingatlan egyharmadát érintő területről a vállalkozó több mint százezer kilogrammnyi szemetet szállított el. Horváth Csaba polgármester és Léhmann Balázs főmérnök május 6-án személyesen tekintették meg a területet, és a vállalkozóval egyeztették a helyszínen még fellelhető kisebb mennyiségű hulladék elszállítását, melyről jegyzőkönyvet vettek fel.
Körülbelül húsz éve tart már a nagy múltú vegyipari cég kálváriája, mely sorra zárta be a telephelyeit. Az önkormányzat a hatóságokkal együttműködve az elmúlt egy évben többször is bejárta, majd idén februárban végleg lezárta a területet az ott korábban életvitelszerűen élő hajléktalanok előtt. A további hulladék elhelyezés megakadályozása érdekében a bejáratokra vasrács és lakat, a kerítésekre szögesdrót került, és hamarosan a földszinti ablakokra is vasrácsokat hegesztenek.