Kultúrsokk

Új underground album Rajczi-Juhász Miklóstól –  Megérkezett Búsulójuhász legújabb lemeze, a Legyünk gyerekek

A 2016-os X-Faktor versenyzője, Búsulójuhász – avagy polgári nevén Rajczi-Juhász Miklós – a 90-es évek elején alapította meg legelső zenekarát, a Mind1-et, amellyel olyan művészek vendégei voltak, mint a Kispál és a Borz, a Hiperkarma vagy a Pál Utcai Fiúk.

Búsulójuhász debütáló szólólemezét, a Fenn a Hegyen c. albumot 2013-ban adta ki a KO Records, most, 2018 novemberében pedig megjelent legújabb lemeze, a Legyünk gyerekek is, amelyet a zenész tudatos módon nemcsak online platformokon, de CD formájában is elérhetővé tett: „Talán régimódi vagyok, de szeretem a kezembe venni a lemezt és nézegetni a képeket, hiszen teljesen más zenei élményt jelent.”

A 13 számot bemutató, pszichedelikus benyomássokkal tűzdelt, hangulatában melankólikus underground album az elsőhöz hasonlóan mind szövegében, mind zenei hátterében az életből, megtörtént eseményekből táplálkozik, és utat mutat azoknak, akik minden napjukat a kötelességek burkában élik le, miközben elfeledkeznek azokról az élményekről, amik igazi életerővel töltenek fel minket.

Minden egyes dalt egy élmény vagy érzés inspirált, és összességében elmondhatjuk, hogy nem az albumhoz készültek, hanem épp ellenkezőleg, az album akkor lett kész, amikor egy csokornyi személyes gondolat gyűlt már össze. A „Hány éves vagy?” című dalhoz – amely az MR2 Petőfi Vadonatúj című műsorában debütált – például a Széchenyi fürdőben jött az ötlet, József Attila „Tiszta szívvel” című versének zenei feldolgozását kisiskolás gyermekének szavalása ihlette meg, míg a Very disco egy piros lámpánál állva született meg, mikor a zenész megpillantott egy Land Rover Discovery-t.

Az érezhetően személyes és szubjektív számok szövegét és zenéjét egyaránt Búsulójuhász készítette, mi több, a tökéletesség érdekében új hangszereket is beszerzett – az album nevét viselő Legyünk gyerekek című dal megfelelő összhangjához hiányzott egy flamenco gitár hangja, így a zenész felkutatott és beszerzett egyet, majd bevonult vele a stúdióba.

Az album készítésében közreműködött még Horváth Gábor, a Balaton, a Cabaret Medrano, a Pluto, valamint a Vasárnapi Gyerekek tagja, Szőllősi Csabi, a Mind1 zenekar zenésze, valamint Kiss Andris, Madalina Gyuri és Varga Csaba is.

Az adás Kedden 10.00 és 18.00 órától a Zugrádióban hallható

Zugrádió – Zugló hangja

Kapcsolódó cikkek