A MÁV „hírhedt” Francia úti területén öt éve – beadványok és kérelmek ellenére – továbbra is hegyekben áll a szemét. Zugló országgyűlési képviselője újabb kérdést nyújtott be az illetékes miniszterhez a terület megtisztítása érdekében.

Mikorra tisztítják meg a MÁV zuglói területeit a tengernyi szeméttől? – nyújtott be írásbeli kérdést a parlamentben Tóth Csaba, miután a kormány tavaly novemberben a hulladékgazdálkodásról szóló törvény egyik közpolitikai céljaként fogalmazta meg, hogy az egész országot megtisztítja az illegális hulladéktól. Nos, Zuglóban a Francia úton ezt még mindig nem sikerült elérni – fogalmazott lapunknak az országgyűlési képviselő. Ráadásul a törvényben az is szerepelt, hogy most januártól szigorúbban tud az állam fellépni a szemetelőkkel és az illegális szemétlerakókkal szemben. Ezzel nekünk nincs semmi bajunk, csak támogatni tudjuk a jogszabályt, azonban az eredménye nulla. Az állami ingatlanon hegyekben áll a szemét. Lassan öt éve nem tud érvényt szerezni ennek sem a MÁV, sem a kormány, pedig számtalanszor leveleztünk a tulajdonossal, kérvényeket nyújtottunk be, mivel számos panaszos levél érkezett hozzám is az elmúlt években a környéken lakóktól. Mindenkinek szúrja a szemét ez a szeméthegy. Pedig hát mindannyiunk érdeke lenne lakókörnyezetünk tisztán tartása. A helyzetet tovább súlyosbította, hogy szemétből tákolt kisebb épületek is megjelentek ezen a területen. Márpedig ott, a szeméthalom mellett, minden szempontból veszélyes életvitelszerűen élni.

Tekintettel arra, hogy a terület nem az önkormányzathoz tartozik, Zugló önkormányzatának nincs lehetősége a folyamatos tisztítására. Az a tapasztalatom, hogy pont azokon a területeken nem érvényesíti a kormány a törvényben megszabott szigort, amelyek felett tulajdonosi jogokat gyakorol. Mi ennek az oka? Mikorra tesz rendet? S hogyan fogja megelőzni, hogy ilyen szeméttelepek a jövőben ne alakulhassanak ki? – kérdezte az illetékes minisztert kerületünk országgyűlési képviselője.

A válasz nem volt megnyugtató – mondta el Tóth –, mert ugyan felsorolták, hogy hányszor és hány millióért szállították el a szemetet, de mindez kidobott pénz, a hulladék állandóan újratermelődik. Úgyhogy megyünk tovább, legközelebb újabb interpellációt nyújtok be. Amennyiben a kormánynak nem lesz elfogadható válasza a problémára, olyan megoldást fogok javasolni, ami egyszer s mindenkorra rendezi a kérdést és a területet is.

Kapcsolódó cikkek