Ne legyen Rákosrendezőből mini-Dubaj!

A Szikra Mozgalom akciót szervezett Zuglóban a Rákosrendezőre tervezett mini-Dubaj felépítése ellen. Jámbor András a mozgalom országgyűlési képviselője vezette fel az eseményt, melynek kiinduló gondolata, hogy a kormány vélhetően idén tavasszal már megkezdte a tárgyalásokat az Egyesült Arab Emirségek beli Mohamed Alabbar cégével, az Emaar Properties-zel, ami a világ legmagasabb és Dubaj leghíresebb épületét, a 828 méteres Burdzs Kalifát is építette.

Rákosrendezőn a hírek szerint egy luxusnegyedet építene az arab befektető 1900 milliárd forintnak megfelelő összegből, amely mellé a magyar kormány legalább 300 milliárd forintos infrastruktúra-fejlesztést végezne el. A két fél közötti tárgyalások még folynak a hírek szerint.

Az akció a beruházás ellen tiltakozik, mivel éppen az érintettek, vagyis a zuglóiak és az angyalföldiek, de általában a budapestiek véleményét sem kérték ki arról, hogy valóban szükségük van-e ilyen beruházásra, amely még a városképet is megváltoztatná, hiszen egy 200-220 méter magas felhőkarcolót is terveznek az új negyedbe, amely a Hősök tere központi szobra, Gábriel arkangyal fölé magasodna.

Az akció alapkérdése, hogy miért nem kérdezi meg a kormány a lakosságot, hogy ők mire szánnák az általuk befizetett adókból a háromszáz milliárd forintot.

Sudár Orsolya, a Szikra Mozgalom zuglói szervezője elmondta, hogy 48 óra alatt több mint ezer aláríást gyűjtöttek össze a mini-Dubaj projekt ellen. Olyan beruházást követlenek a Rákosrendezőn, amely a lakhatási válságot csökkenti, vagyis lakások, óvodák, parkok létrehozására fordítanák ezt az összeget.

Tiltakozásuk jeléül kartondobozokból kialakított lakásmodelleket raktak le, amelyeket belülről apró lámpákkal világítottak meg.

Kapcsolódó cikkek