Zugló segít! – Varga Sándor, Zuglói Család és Gyermekjóléti Központ igazgatója
Szociális magazinunk januári adásában Varga Sándorral hallhatnak egy beszélgetést a Zuglói Családsegítő igazgatójával arról, hogy miként tud segíteni a kerület a szociális problémákkal küzdők gondjaiban, képviselni a kiszolgáltatottak, a rászorulók jogait, valamint védeni és segíteni a gyermekeket. Az adás hétfőn 10.00 és 18.00 órától hallható a Zugrádió műsorán (ismétlés kedden 14.00 órakor). Zugrádió - Zugló hangja
Boltvadász – Mire jó Szűz Mária könnye?
A boltvadász évindító kiadásában hatásos gyógynövényeket szemlézünk a felső-légúti nyavalyákra, arra az esetre ha nem olyan nagy a baj. Összehasonlító árak, termékek ezúttal a boltok, drogériák és gyógynövényboltok kínálatából.
Szakmai vitát tartottak civilek a zuglói média helyzetéről
„Zugló és a Sajtószabadság” címmel tartott szakmai vitát – ankétot – január 10-én a Bosnyák utcai AZTA közösségi térben a zuglói civilek egy kisebb csoportja. A rendezvényen résztvevőket Papp Dezső, a Zuglói Lapok főszerkesztő-helyettese tájékoztatta a helyi média működéséről.
Belső kertek zöldítésére nyílt pályázati lehetőség
A Fővárosi Önkormányzat belső udvarok zöldítésével kapcsolatos munkálatok támogatására írt ki pályázatot, az induláshoz a kerületi önkormányzat szakmai segítséget nyújt.
Elsősegély – dr. Nagy Péterrel a kolorektális daganatokról
A vastagbélrák a második leggyakoribb daganatos betegség ma Magyarországon. Dr. Nagy Péter sebész főorvos az Elsősegély aktuális adásában rámutat, az időben felismert elváltozásokat hatékonyan tudják kezelni, amellyel jelentősen javítható a túlélés esélye. Pénteken 10.00 és 18.00 órától a Zugrádió műsorán
Zugló Anno – Karitatív intézmények Zuglóban
Helytörténeti műsorfolyamunk évindító adásában a kerületünkben működő meglepően sok, gondoskodásra szoruló emberekkel foglalkozó társadalmi szervezetekkel foglalkozunk. Miért éppen Zuglóban kezdték el munkájukat és hogyan működtek ezek az "egyletek" azokban az időkben, amikor a szociális háló még nem létezett? Helytörténelem szerdán 10.00 és 18.00 órától a Zugrádió műsorán. Zugrádió - Zugló hangja






