Fogadóóra – Anyák az Anyákért Alapítvány
Varga Éva, az Anyák az Anyákért Alapítvány egyik alapítója és Szabó-Papp Valéria, a Zuglói Egészségfejlesztési Iroda vezetője a vendége a Fogadóóra adásának. Pénteken 10.00 és 18.00 órától a Zugrádió műsorán. Zugrádió - Zugló hangja
Képviselőtestületi ülés – ÉLŐ közvetítés
Holnap, június 27-én csütörtökön 10.00 órától a Zugrádió élő, egyenes közvetítésben adja Zugló képviselőtestületének első - önkormányzati választás utáni - ülését. Zugrádió - Zugló hangja
KulturSokk – Nyári táborszezon a Lipták villában
Immár 36 éves múltra tekint vissza a Lipták tábor, a Cserepes Kft. által működtetett intézményében. Vannak akik gyerekként kezdték és ma már közösségi szolgálatos gimnazistákként térnek vissza a közösségbe. Az idei napközis tábor programjaira, és hagyományaira ad rátekintést Harrach Péter intézményvezető. A táborba még lehet jelentkezni! Kedden 10.00 és 18.00 órától a Zugrádió műsorán Zugrádió - Zugló hangja
Jól megfestett egyszerű gondolatok – Fekete Csaba tárlata a ZIC-ben
Best of Fekete címmel a zuglói Fekete Csaba festőművész kiállítása nyílt a Zuglói Ifjúsági Centrum (ZIC) Minigalériájában, mely szeptember közepéig látogatható. A diplomás festőművész az egyetem befejezése után 20 évig nem festett, a kiállított alkotásai az elmúlt három év termései.
Póráz – nyár és utazás a házikedvenceinkkel
Trópusi hőség és trópusi esők. Hogyan készüljünk az utazásra kedvenceinkkel? Hétfőn 10.00 és 18.00 órától a Zugrádió műsorán! Zugrádió - Zugló hangja
Civil Café – Zuglói Kertbarátok Köre
A Civil Café adásában "Tibi bácsival", vagyis a Zuglói Kertbarátok Köre volt vezetőjével, Várfoki Tiborral készült beszélgetést idézzük vissza. Csütörtökön 10.00 és 18.00 órától a Zugrádió műsorán. Zugrádió - Zugló hangja





