Egészségnapot tartottak október 9-én a Zuglói Egyesített Óvoda Zöld Lurkók Tagóvodájában. A nap egészséges részéről pedig ezúttal igazi szakemberek gondoskodtak.
A gyógyszerek, vitaminok és táplálékkiegészítők gyártásával és forgalmazásával foglalkozó STADA Hungary Kft ugyanis három éve STADA Palánta Program néven egészségnevelő pályázatot írt ki az óvodák számára, melyre rendszeresen óvodák százai jelentkeznek. Közülük szoktak minden esztendőben egy fővárosi és egy vidéki óvodát kiválasztani, melyben egyrészt az egészséges életmódra nevelést szolgáló udvari játszóeszközöket szerelnek fel, másrészt a témával kapcsolatban foglalkozásokat szerveznek a gyerekeknek és a szülőknek is, illetve a cég dolgozói társadalmi munkában segítenek az udvari játékok és a kert felújításában is.
Soós Ildikó, a zuglói tagóvoda vezetője azt mondta, korábban mind a három évben pályáztak, de nem nyertek. Idén emellett másik két pályázaton, a Virágzó Zuglón, illetve egy fővárosin is eredményesek voltak.
Villányi Orsolya, a cég menedzsere elmondta, minden évben nagyon nehéz kiválasztaniuk a nyertest a sok jelentkező közül. A Zöld Lurkók mellett szólt, hogy már harmadszor is Zöld Óvoda minősítést kapott, a nagy gyereklétszám, a lakótelepi elhelyezkedés, mellyel sokakat tudnak megszólítani, illetve az, hogy több hátrányos helyzetű gyerekkel is foglalkoznak, amely mindig kiemelt fontosságú számunkra.
Kiss Gyöngyvér, a programot menedzselő Civil Impact Nonprofit Kft. ügyvezetője hozzátette, a STADA Hungary Kft. minden évben 6-7 millió forintot költ az óvodák támogatására. Ebből a pénzből a Zöld Lurkók udvarán egy egészségkonyha és kis piac, egy pad, egy foglalkoztató tábla, illetve hat magaságyás létesült. Ez utóbbit az egészségnap keretében az óvodai csoportok a szülőkkel kiegészülve be is ültették október 9-én.