Boltvadász – állateledelek házi kedvenceinknek

„A kutyának csak egy célja van az életben: elajándékozni a szívét.”

Ez most, hogy jön ide? Hát a Boldog kutyák kiállítás kapcsán, amibe véletlenül futottunk bele. Ehhez kapcsolódóan egy kicsit kutakodtunk a témában és az érdekességeket szeretnénk Önökkel megosztani.

Tudták, hogy egy 2021-es kutatás szerint a gazdás kutyák száma Magyarországon 2,8 millió felett van? De feltételezhető, hogy a kutyák száma meghaladja a 3 milliót – szinte minden harmadik emberre jut egy eb. A kutyatartók több mint a fele nő, negyede pedig 60 év feletti? Budapesten 600-700 ezer kutya élhet. Zugló Önkormányzatának 2016-os vizsgálata szerint közel 16.000 kutya él a kerületben, ami több mint 60%-os emelkedés 2013-hoz képest.

Ez a szám most még magasabb lehet, amihez hozzájárult a covid alatti bezártság is.

A vakvezető és mentő kutyákon kívül, még sokfajta segítő szolgálatra alkalmas kutyát képeznek. Vannak halló kutyák-akik a telefon, csengő, vagy autó hangját jelzik. A rohamjelző kutya– előre tudja jelezni a rosszullétet a roham alatt pedig segítséget hív. A mozgássérült-segítő kutya– felvehetnek tárgyakat a földről, tárgyakat vihetnek a gazdáknak, ajtót nyithatnak, villanyt kapcsolhatnak, mindegyik nagyon fontos lelki támaszt is nyújt gazdájának.

Időt, költséget kell rájuk fordítani, de jelenlétük megnyugtató, szórakoztató, és biztonságot, társaságot biztosítanak egy kis szeretetért cserébe.

Bízunk benne, hogy sokan vagyunk, akik így gondolkodnak. Ezen a héten az állateledelek árait vizsgáltuk a boltokban, az infláció ezt a termékcsoportot sem kímélte. Minden állattartónak sok együtt töltött boldog percet kívánunk kedvencével!

Kapcsolódó cikkek