Gördeszka park épül a Mogyoródi úti sporttelepen

Nyilatkozat elfogadása a Bosnyák téri kerületközpont közös megvalósításáról, gördeszka pálya építési megállapodás megkötése, szociális támogatások jövedelemhatárainak a módosítása, egyebek mellett ezekről döntött a képviselő-testület csütörtöki ülésén. Határozott még a grémium beszámolók elfogadásáról, szolgáltatási szerződések megkötéséről, pályázatokról és ingatlanértékesítésről is.

Az ülés kezdetén Victora Zsolt bejelentette, hogy megszűnt az egy éve tartó független képviselői státusza és ismét a Magyar Kétfarkú Kutya Párt színeiben politizál, mert a pártból való kizárását a bíróság törvénytelennek nyilvánította.

Beszámolók

A képviselő-testület elfogadta a Zuglói Városgazdálkodási Közszolgáltató Zrt. (Zuglói Zrt.) idei üzleti tervét, valamint a Zuglói Cserepes Kulturális Non-profit Kft., a Zuglói Sport- és Rendezvényszervező Nonprofit Kft. (Sport Kft.), illetve a Zuglói Zrt. 2022. évi tevékenységéről szóló beszámolót.

Pécsi Diána képviselő (MSZP) kérdésére válaszolva Horváth Zsolt alpolgármester (DK) elmondta, a szolgáltatásait nem csökkentő Sport Kft. az elmúlt időszakban bekövetkezett jelentős áremelkedés miatt vált alulfinanszírozottá. Az alpolgármester Juhász-Pintér Pál képviselő (Fidesz) felvetésére reagálva kifejtette: a Mogyoródi úti Sporttelepen működő füves futballpályát azért használhatják csak korlátozottan a zuglóiak, mert a Magyar Labdarúgó Szövetség támogatásával épült létesítményt az előző ciklusban kötött megállapodás alapján napi négy óra időtartamban utánpótlás nevelésre használják. Az edzések után pedig elkerülhetetlen a gyep karbantartása. A kerület vezetése előtt ismert a lakosság igénye és dolgozik azon, hogy az itt élők többet használhassák a pályát.

Dr. Tiba Zsolt jegyző kihangsúlyozta, a Sport Kft. alulfinaszírozási problémája nem veszélyezteti a zuglói gyerekek nyári táboroztatását, mert a városvezetés biztosítja a szükséges többletforrást.

Várnai László képviselő (CivilZugló Egyesület) úgy vélte mindenképpen engedélyezni kell, hogy a pályát a zuglóiak többet használhassák és a létesítmény területén minimálisra kell csökkenteni a Sport Kft. profiljába nem illő, vurstli típusú rendezvények számát.

A képviselők elfogadták az önkormányzat 2022. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló beszámolót és megalkotta zárszámadási rendeletet. A dokumentum szerint tavaly a költségvetés bevétele 33,6 milliárd, kiadása pedig 31,1 milliárd forint volt.

Szerződéskötés

A grémium 2024 végéig szóló szolgáltatási szerződést kötött a Zugló Információs és Médiacsoport Kft.-vel (ZIM) a Zuglói Lapok kiadására, a zuglo.hu, a szociális média és a Zugrádió tartalomszolgáltatására. A feladatok ellátásának fedezésére a testület évi 220 millió forintot szavazott meg.

Juhász-Pintér Pál a vitában azt mondta, túlzottnak találja a ZIM által ellátott feladatokra biztosított összeget.

Rózsa András alpolgármester (Momentum) úgy vélekedett a ZIM gazdálkodásával nincs probléma, a cég átláthatósága elfogadható, viszont szerinte a Zuglói Lapok politikai kiegyensúlyozottságán változtatni kell, a polgármester túl sokat szerepel a helyi írott sajtóban.

Várnai László felszólalásában azt nehezményezte, hogy a ZIM médiumaiban a képviselők kevés szerepelési lehetőséget kapnak és nincs levelezési rovat sem.

Hevér László György képviselő (DK) szerint a Zuglói Lapok formai és tartalmi minősége javult, miután a testület döntése alapján az újság kéthetiből havi lap lett a megjelenési felület kisebbé vált, így jobban kell szelektálni a szerkesztőknek. A képviselő azt mondta, Várnai László az őt delegáló szervezet helyi közéletben betöltött súlyához mérten felülreprezentáltan van jelen az újságban.

Victora Zsolt kérdésére Jaksity Kata, a ZIM ügyvezetője kifejtette, a lapnak új terjesztője van, amely a korábbinál jobb munkát végez, és minden alkalommal részletes jegyzőkönyvet készít arról, hogy akadályoztatás miatt hová nem tudta eljuttatni a lapot.  Emellett a médiacég is ellenőrzi a lapterjesztést. Az ügyvezető arra is kitért, hogy meglehetősen sokan igényelik a közelmúltban bevezetett digitális újságot, a papíralapú lap a korábbiaknál nagyobb példányszámban érhető el a közintézményekben és tervbe van véve utcai terjesztő automaták kihelyezése is.

Jaksity Kata felhívta figyelmet, hogy az újság terjedelmi korlátai miatt a ZIM új felületeket nyitott. Rangos Katalin heti rendszerességgel készít Fogadóóra címmel podcast műsort, amelyben pártállástól függetlenül minden zuglói politikus szerepelhet, aki elfogadja a meghívást. Ezen túlmenően a zglmedia.hu oldalon valamennyi képviselőnek lehetősége van arra, hogy a helyi ügyekben nagyobb terjedelemben kifejtse az álláspontját.

A grémium arról is döntött, hogy támogatási megállapodást ír alá az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ Nonprofit Kft.-vel állami segítséggel megvalósuló gördeszka park építésére. Az önkormányzat eredményesen pályázott az Aktív Magyarország Programban való részvételre, melynek eredményeként 30 millió forintos kormányzati támogatást nyert el a Mogyoródi úti Sporttelepen létesítendő új, 400 négyzetméteres gördeszka pálya építésére. A testület egyidejűleg megbízta a Sport Kft.-t, hogy állapodjon meg a Szinergia Gördeszkás Egyesülettel a használaton kívüli régi pálya elemeinek hasznosításáról.

Nyilatkozat

A testület szándéknyilatkozatot fogadott el arról, hogy a fővárosi önkormányzattal közös beruházásban kívánja felépíteni a Bosnyák téri kerületközpontot. Mint ismeretes a piacnak a kisebb hányada a zuglói önkormányzat, jelentősebb része pedig a főváros tulajdonában van. Az eredeti elképzelés az volt, hogy a Bosnyák téri piac együttes területén az új, több funkciós létesítményt a kerületi önkormányzatának önállóan hozza létre. Ez az elképzelés azonban belátható időn belül a gazdasági válság miatt nem valósítható meg. A főváros és Zugló között létrejött szándék megállapodás azért is fontos, hogy az Egészséges Budapest Program keretében már részben folyósított, új szakorvosi rendelő építésére biztosított 1,2 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást az önkormányzat felhasználhassa.

A grémium hozzájárult a kerület tulajdonában álló, Francia út 2. számú alatti beépítetlen ingatlan sportcélú hasznosításához. A polgármester a vitában kiemelt, az elkészült létesítmény meghatározott időn belül a város tulajdonába kerül, ennek ellenére az önkormányzatot nem terheli sem beruházási, sem üzentetési és fenntartási költség.

A testület engedélyezte, hogy a Zuglói Zrt. piaci alapon értékesítse a Gizella út 14–16. szám alatti beépítetlen ingatlanját. A grémium leszögezte, az eladásból származó bevételt a társaság kizárólag a Limanova téri telephelyének korszerűsítésére, a Pétervárad utcai bázisa energiahatékonyságának a növelésére, tárgyi eszköz beszerzésre, illetve közparkok és közterületek fejlesztésre fordíthatja.

Szociális ellátás

A testület módosította a szociális támogatások igényelhetőségének jövedelemhatárait. A jövőben időszaki fűtési támogatást 170 000, eseti szociális segélyt 95 000, temetési segélyt 114 000, gyógyszertámogatást 165 000, időskorúak év végi támogatását 170 000, tanévkezdési támogatást pedig 110 000 forintig lehet kérni. A képviselők a tanévkezdési támogatás összegét gyermekenként 10 000 forintban állapították meg.

Hevér László György Népjóléti Bizottság elnöki minőségében tett felszólalásában kihangsúlyozta, a jövedelemhatárok emelését a keresetek és nyugdíjak növekedése tette szükségessé. Ha ezt a testület nem teszi meg, sok rászoruló kiesik a támogatásból.

A grémium arról is határozott, hogy Helyi Esélyegyenlőségi Programért Felelős Fórumot hoz létre a célcsoportokat érintő civil, egyházi és érdekvédelmi szervezetek, valamint önszerveződések bevonásával. Kisné Szivcsovics Nikolett képviselő (Momentum) kihangsúlyozta, az új szervezettől származó információk alapján az intézkedési tervbe olyan programok kerülhetnek, amelyek ténylegesen javítják az esélyegyenlőséget.

Pályázat

A képviselő-testület arról is döntött, hogy zuglói civil szervezetek, egyesületek, alapítványok és nonprofit gazdasági társaságok számára 1,5 millió forintos keretösszegű pályázatot hirdet az autómentes közlekedést előmozdító, kerékpározást megkönnyítő programok megvalósítására. A pályázók terveikre eseményenként 200 és 500 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatás igényelhetnek.

A képviselők arról is határoztak, hogy csak a próbaidőszak után döntenek véglegesen a Komplex klímaadaptációs és közterület-megújítási program TOP_Plusz-4.1.3-23 elnevezésű pályázaton való részvételről. Ennek ellenére a grémium a pályázat előkészítésére és tesztelésére bruttó 5,4 millió forintot hagyott jóvá, melynek felhasználásával július 1. és szeptember 30. között ideiglenesen autómentessé teszik az Ilosvai Selymes tér – Rákos-patak utca közötti területet.

A képviselő-testület módosító javaslatokkal fogadta el Szita Károly, Kaposvár polgármestere, a Megyei Jogú Városok Szövetsége elnöke azon levélt, amelyben arra kérte a magyar településeket, hogy az orosz-ukrán háború kirobbanása első évfordulóján hozott országgyűlési határozattal egyetértve fejezzék ki béke melletti elkötelezettségüket.

A testület elutasította azt a beadványt, amely azt javasolta, hogy a grémium rendeljen el építési és változtatási tilalmat a Rákospatak utca, Szugló utca, Rózsavölgyi tér, Nagy Lajos király útja, Bosnyák tér, Csömöri út által határolt területre.

Horváth Csaba a szavazás előtt arra hívta fel a képviselők figyelmét, hogy jogsértést követnek el, ha elfogadják az előterjesztést, mert a jelzett terület felett nem rendelkezhet az önkormányzat, ugyanis az ott folyó fejlesztés kormányzati beruházássá lett nyilvánítva, így a határozatot a Kormányhivatal megsemmisíti.

A képviselő-testület ülésén Horváth Csaba polgármester elismeréseket adott át az elmúlt időszakban kiemelkedő helytállást tanúsító és kimagasló munkát végző rendvédelmi, egészségügyi, illetve szociális dolgozónak.

Az ülésen elsőször osztották ki a Polgármesteri Dicséret elnevezésű elismerést, amelyet Horváth Csabától életmentésért Bécsi Zoltán, Halmai Tiborné, Ódor Balázs, Poór Tibor és Tóth Mariann vehetett át.

Zugló polgármesterétől Sashegyi Krisztina rendvédelmi igazgatási alkalmazott a Hónap Rendőre, Boross Barna László tűzoltó őrmester a Hónap Tűzoltója, míg Gáspár Attila János közterület felügyelő a Hónap Önkormányzati Rendésze kitüntetést vehette át. Árnics Mihály pedig a Kiváló Rendész címet kapta meg.

A Hónap Egészségügyi Dolgozója Kollárné Szalai Andrea és Sápi Katalin, a Hónap Szociális Dolgozója pedig Pótor Emese, Sas Eszter, Szűcsné Veres Ildikó és Udvarias Zita Barbara lett.

Kapcsolódó cikkek