Réz szélkakast loptak le egy zuglói hotel tetejéről

Május végén az éjszakai órákban az egyik zuglói hoteltulajdonos rokona furcsa zajokra lett figyelmes. A hotelből kilépve egy fekete ruhás alakot pillantott meg, amint a kerítésen átugorva elszaladt a helyszínről. Ezt követően körbenézett, és felfedezte, hogy az éjszakai látogató mekkora rongálást végzett. A tetőről ellopta az egyik réz szélkakast, a másikat pedig megrongálta.

Ugyancsak hiányzott a vörösréz ereszcsatorna egy darabja, míg a meglévőkön csatornán további sérülésnyomok voltak. Az elkövető két tetőtéri ablakot is megrongált, így a kár összességében a 2 millió forintot is megközelítette.

A nyomozók a helyszíni szemle során DNS-mintákat is rögzítettek, melynek alapján egy 33 éves zuglói férfit gyanúsítottak meg a bűncselekmény elkövetésével. A férfi ismeretlen helyen tartózkodott, ezért körözést adtak ki ellene. Végül mégis csak a lakásán sikerült elfogniuk őt a rendőröknek. A férfi kihallgatása során beismerte tettét.

Kapcsolódó cikkek