Antoine de Saint-Exupéry könyvében „Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.” mondta a róka a Kishercegnek. Ez nem csak a rókára, de minden földön, vízben, levegőben, vadon vagy házi kedvencként élő állatra is vonatkozik. Felelősek vagyunk értük!
Az Állatok Világnapjának ötlete Heinrich Zimmermann német író és állatvédelmi aktivista nevéhez fűződik. Elsőként 1925 márciusában került megrendezésre. 1931 óta ünnepelik minden esztendőben Assisi Szent Ferenc az állatok védőszentjének halálának emléknapján, október negyedikén.
Már a XIII. század elején azt hirdette, hogy nemcsak embertársainkat kell szeretnünk és tisztelnünk, hanem mindent, ami körülvesz minket. Az „állatokkal kommunikáló” Szent Ferenchez kapcsolódó egyik legenda szerint: az olaszországi Umbria tartományban egy vad farkas garázdálkodott. Pusztított állatot, embert egyaránt és az egész vidék rettegett tőle és szabadulni nem tudtak a fenevadtól. Akkor jött Ferenc, odament a farkashoz és így szólt: ,,Igen nagy bajokat okoztál, megérdemelnéd, hogy úgy bánjanak el veled mint a gonosztevőkkel, azaz kivégezzenek. Ellenségeddé tetted az egész várost. Én azonban szeretnék békét kötni közted és köztük.”
Akkor a vadállat magába szállt, követte Ferencet és Gubbió városának piacán, ünnepélyesen békét kötöttek. A fokozott tudatosság, felelősségvállalás révén segíthetünk, hogy ez a világ minden élőlény számára igazságosabb, élhetőbb hely legyen, figyelmet fordítva az állatok jóllétére is! A felelősségünket fokozottan érezhetjük, ha mindennapjainknak része az állatokkal való törődés, együttélés. Magyarországon az állatok világnapját 1991-től ünnepeljük, állatvédő szervezetek és állatkertek rendezésében tartanak megemlékezéseket, de már az óvodák, iskolák és a természetvédők is felveszik környezettudatos ünnepeik sorába.
Szakáruházak (például a Fressnapf) is gondolnak ilyenkor szőrös, tollas vagy pikkelyes házi kedvenceinkre, mert ezen a napon 20% kedvezményt biztosítanak mindenre, minimum 10 000 Ft feletti vásárlás esetén – állattartók tudják, hogy ez ma már nem egy nagy összeg.
Az ünnepi naptól függetlenül, az év többi napján is figyeljünk környezetünkre, minden állat és élőlény védelmére!