
A klímaváltozás, az extrém meteorológiai jelenségek a mindennapjaink befolyásoló valósága lett. Bár a globális folyamatokat egyéni szinten nem tudjuk megállítani, a közvetlen környezetünk átalakításával, tudatos életmóddal és megfelelő védekezési stratégiákkal képesek vagyunk minimalizálni a kockázatokat és megvédeni az egészségünket, valamint az értékeinket.
Az idei nyár „újdonsága” – nekünk legalábbis – a hőkupola, amit egy hatalmas lábos fedőjéhez tudunk hasonlítani, ami csapdába ejti a meleg levegőt a felszín felett. Az ezt követő hideg levegő beáramlása által okozott szupercellák, orkán erejű szélrohamok, felhőszakadások, villámárvizek és hatalmas méretű jégesők túlélésére is fel kell készülnünk. Az egyéni védekezést három fő oszlopra helyezhetjük: a közvetlen környezetünk (ház, lakás és kert) fizikai átalakítására, a szervezetünk belső hűtésére, valamint a viharokra való tudatos felkészülésre.
A beton, aszfalt, sötét tetőcserepek elnyelik a hőt, és éjszaka radiátorként fűtik a környezetet. A növények nemcsak árnyékot adnak, hanem a párologtatásuk révén aktívan hűtik is a levegőt. Tudták, hogy egy fa árnyékában a levegő hőmérséklete 1 -5, az emberi test hőérzete 7 és 15, míg a talaj-burkolat hőmérséklete 10 és 25 °C fokkal csökken!?
Szervezetünknek kánikulában az emésztéssel és a hőszabályozással kell a legtöbbet küzdenie. Nem a jéghideg ételek jelentik a megoldást, hanem a megfelelő kémiai és fizikai hatások kihasználása. A cukros, alkoholos és koffeines italok dehidratálnak, így ezeket kerüljük. Fogyasszunk magas (90% feletti) víztartalmú, könnyen emészthető zöldségeket és gyümölcsöket, mint a görögdinnye, uborka, paradicsom és zellerszár. Ezek az izzadással elveszített ásványi anyagokat is pótolják. Csodanövény még a menta is, mert a benne található mentol stimulálja a bőr és a szájnyálkahártya hidegérzékelő receptorait, ami azonnali megkönnyebbülést hoz. A mentatea vagy a hűtőszekrényben tartott borsmentás testpermet a pulzuspontokra (csukló, nyak, halánték) fújva rendkívül hatékony, de a mentolos tusfürdő is hatékony lefekvés előtt. A fűszeres, chilis ételek (a kapszaicin révén) tágítják az ereket és beindítják az izzadást. Bár pillanatnyilag melegünk lesz tőle, a bőrre kiülő nedvesség elpárolgása hőt von el a testtől, így tartósan lehűti a szervezetet és ezen az elven működnek a langyos vagy enyhén meleg teák is.
Néhány tipp az éjszaki hőség túléléséhez is. Ahol nincs klíma, de van ventilátor, amikor este a kinti levegő hűvösebbé válik, mint a benti, a ventilátort fordítsuk az ablak felé, mert ezzel kifújjuk a bent rekedt forró levegőt, és a vákuum miatt a többi ablakon át gyorsabban áramlik be a kinti hűvös, de alaphelyzetben tehetünk elé egy tál jeget is; vagy használjunk takaróként egy mosógépben alaposan kicentrifugázott, éppen csak nyirkos 100% pamut vagy len lepedőt, mert az elpárolgó nedvesség hűvös mikroklímát biztosít testünk körül.
Még egy egyszerű tipp autósoknak: ha a tűző napon állt az autó, ne üljünk be azonnal és ne a klímát maxoljuk ki, hanem eresszük le az utasoldali ablakot teljesen, majd a sofőroldali ajtót nyitogassuk ki-be, gyorsan egymás után 5-6-szor (mint egy legyezőt). Ezzel a mozdulattal a benti 60 °C-os forró levegőt másodperc alatt kilökjük az autóból.
A hőséget követő viharokra való egyéni felkészülés is életeket és komoly anyagi értékeket menthet meg. Például az ereszek, vízelvezető rendszerek folyamatosan tisztántartásával megelőzhetjük, hogy pincénket elöntse a víz; a villámlások másodlagos hatásai ellen használjunk túlfeszültség-védő aljzatokat, de a legbiztosabb módszer, ha a vihar közeledtével kihúzzuk a konnektorból a drága elektronikai eszközöket (számítógép, TV, router). De kánikulában is megtehetjük ugyanezt, mert minden elektromos eszköz hőt termel, amikor be van dugva (még a bedugva hagyott telefontöltő is); jégeső-előrejelzés esetén és garázs híján, az autóban tartsunk vastag jégvédő ponyvát vagy régi takarókat, amelyek mérsékelhetik a jégdarabok becsapódásának erejét.
Összességében elmondható, hogy az extrém időjárási viszonyok korában az egyéni védekezés alapja a megelőzés és az információ. A hivatalos meteorológiai figyelmeztetések nyomon követése és a fenti gyakorlati lépések beépítése a mindennapokba jelentősen növeli biztonságunkat és komfortérzetünket ebben a változó klímájú világban, és az ehhez szükséges dolgok többségét be is tudjunk szerezni, szinte bármelyik üzletben.
Zugrádió – Zugló hangja

